Titok. Mindig ezt mondták, amikor rákérdeztem, hogy honnan lehet szedni ilyen gyönyörű és nagy mennyiségű vízibolhát. Csak hajoltam a vödör fölé és azon gondolkodtam, hogy örülnének a halaim, ha egyszer ilyen dözsibe lehetne részük. Hömpölygött a rengeteg vízibolha a vödör alján. Miért nem árulják el? Kérdeztem sokszor magamtól, tán attól félnek, hogy kifosztom a lelőhelyüket, és amikor ők mennek legközelebb szedni, már nem lesz semmi? Nem hiszem hogy az én lájtos kis módszeremmel kimerítenék bármilyen lelőhelyet, de hát ők tudják. Szerintem inkább attól félnek hogy nem bírom tartani a számat és minden jött-ment akvaristának elmondom hogy hol találják bolhaországot. Szóval, nem régen, éppen egy vödör fölé hajolva kérdem tapasztalt akvarista barátomat – hol szedted? – Rám mosolygott és azt mondta – Titok! – Fel álltam, biztos voltam hogy ezt a választ kapom, tehát valami frappáns válaszra készültem. Nem rég, akaratomon kívül szerzett cigány barátom mondata jutott eszembe, amikor az – agymán egy cigit! – kérésre, úgy válaszoltam – sajnos nem dohányzom! – És akkor jött a remek jó kívánság – szomorodjámeg! – tehát én is bevetettem ezt a gyönyörű magyar szót. A siker nem maradt el, az egész család nevetett. Sajnos ettől én még nem tudtam meg amit akartam, tehát tovább álmodoztam bolhaországról.
Ma reggel gyönyörűen sütött a nap úgy, hogy a családot szélnek engedtem, ki dolgozni, ki óvodába, én meg úgy határoztam, kinézek a mocsárba fotózni. Remek képeket készítettem általam nem ismert kis madarakról, őzről, rókáról, majd úgy döntöttem, hogy megnézem azt a kis tavat, amibe majdnem beleestem múltkor. Két király tüskének és egy hangos felszisszenésnek köszönhetően az összes vízimadarat egyszerre sikerült elzavarnom, tehát hiába kúsztam ötven métert a dzsuvában. Boszúsan álltam fel, és néztem az elszálló madarakat, és ahogy egy hű természetbaráthoz illik, elköszöntem tőlük – Rohadjatok meg! - Le másztam a vízpartra és körbenéztem, semmi! Na jó, menjünk tovább. Rápillantottam a vízre és csodát láttam, szinte hallottam a fanfárok hangját! Bolhaország! Rengeteg Daphnia hömpölygött foltokba az iszap felett, persze ilyenkor se vödör, se háló! Ugrás a bicajra, és irány haza. Egy fél óra múlva újra a tett színhelyén voltam és meg kell mondjam, nagy ívben tojtam a vízi madarakra. Öt húzás! Figyeljetek! Még egyszer mondom ÖT!!! És teli volt a vödör! Na ki a király? Gondoltam magamban, ezt megcsíptük Oszi! Boldogan tekertem haza felé, egy egész vödörnyi bolhával. Út közbe azt tervezgettem, hogy ki kap belőle, és ki nem. De rengeteg bolhának köszönhetően mindenkinek jutott! Tehát ezennel kijelentem: most már nekem is van bolhás tavam, illetve, ahogy ti hívjátok: titok!
Zábrácki László
